Bírálás
A drift bírálása hasonló a jégtáncéhoz, vagy a freestyle snowboardéhoz. Csakúgy, mint minden sportban, itt is vannak kritériumai a látványnak. A drift verseny kvalifikációból, és ennek eredménye alapján a legjobb 32/16 pilóta egyenes kieséses rendszerben történő küzdelméből áll. A pálya kijelölése bójákkal, és más jól látható tárgyakkal történik. Kijelölésre kerül a pálya (a pontozott szakasz) kezdete és vége, a kanyarok külső és belső érintési pontjai, és a gyorsító szakasz.
A pontozás szempontjai
A pontozás kritériumai a következők: 1. Ív 2. Sebesség 3. Szög 4. Összkép
Ív A versenyzőknek az ideális íven kell haladniuk a pályán. A versenyző pontszámát jelentősen rontja, ha nem követi az ideális ívet. Az ideális ív belső érintési, külső érintési, valamint terhelésváltási zónákból áll. A belső ívhez minél közelebb kell tenni az autó orrát, a külső ívet az autó hátsó lökhárítójával kell közelíteni, az átfordításnál pedig az autó irányváltását kell tökéletesen kivitelezni. A pontozásnál az számít, hogy a pilóta az érintési pontokhoz milyen közel tudja terelni az autó orrát, illetve hátsó lökhárítóját, illetve, hogy hogyan kivitelezi a terhelésváltást.
Nagyon fontos az ív támadásának módja, hogy milyen agresszíven indítja el a pilóta a kanyart. Ha nem elég jó a bemenetel, akkor a versenyző a drift során sűrűn korrigál.
Sebesség A sebességet az egész pontozott szakasz alatt meg kell tartani. A pontozás nagy százalékban a beérkezési sebességen múlik.
Szög Az autó keresztben haladásának szöge, amit a pontozott szakasz alatt végig meg kell tartani. Különösen fontos az első kanyar során bemutatott szög.
Összkép Az energia és a felfokozottság, amit a versenyző a futama alatt sugároz. Egy pilóta beérkezése és a produkciójának kezdete kihat az egész futamára. |